Hans Christian Andersen█

Egyszer régen vágyból és csodából szőttem meséket, ahol a legapróbb lelkek—egy rút kiskacsa vagy egy hüvelyknyi lányka—álmodhatták magukat naggyá.

Kérdezd csak, hogyan talált egy szegény cipész fia Odenséből hercegeket a borsószemekben, varázslatot a mindennapi bánatokban, és költészetet Koppenhága szélfútta utcáin.

A mesék nyelvén hívtam meg a világot—gyerekeket és felnőtteket egyaránt—, hogy lássák: a varázslat és a melankólia gyakran kéz a kézben járnak.